Következő & Legutóbbi találkozások
Előadások
A szerelem arcai 2026
A szerelem arcai, mélyen gyökerezik Márai Sándor három ikonikus művében: A gyertyák csonkig égnek, Eszter hagyatéka és Válás Budán. Az előadás ezt a gazdag érzelmi és filozófiai hátteret használja fel arra, hogy színpadra vigye a szerelem univerzális történetét, három jól elkülöníthető, mégis egymásba fonódó képben élőzenével, Márai versekkel.
Cseresznyéskert 2025
Anton Pavlovics Csehov ikonikus drámájának motívumait kortárs mozdulatnyelven és élő jazz-zenével, a Sárik Péter Trió különleges hangzásvilágával értelmezi újra. A nosztalgia, az elengedés és az újrakezdés dilemmái nem szavakkal, hanem mozdulatokon, testemlékezeten és zenei improvizációkon keresztül szólalnak meg.
Pulcinella 2025
A Pulcinella című táncszínházi előadás a commedia dell’arte hagyományaira épít, mely a műfaj mozgásvilágát táncszínházi eszközökkel ötvözi, így a gesztusok és a fizikai kifejezésmód még hangsúlyosabbá válik.
TestTérKép 2024 (felújítás)
Ez az előadás az életet próbálja megragadni. Az élethez pedig feltétlenül szükséges a test, amit terek – fizikai és érzelmi, kapcsolati és kulturális – vesznek körül. A kérdés az, hogy milyen hatással vannak ránk a terek, a helyek, az emberek.
Szálkák 2024 (felújítás)
A 2016-ban bemutatott előadás budapesti felújítása, bemutatója, hiszen egy színész bevonásával egy teljesen új összművészeti fúzió jött létre. Tánc, zene, próza és költészet együtt egy előadásban. Ezt a rólunk, emberekről szóló előadást Pilinszky János azonos című kötete ihlette.
Liliom 2024
Molnár Ferenc Liliom története egy megható, romantikus történet. A darab az elmúlás mélyére visz minket, miközben vidámságot sugároz. Az előadás megható és drámaian emberi.
Idők Folyamán 2010
Jelenleg nincs ilyen esemény.
Korábbi
Események
Cseresznyéskert 2026.08.14. Gyulai Várszínház
Cseresznyéskert 2026.07.29. Művészetek Völgye
Cseresznyéskert 2026.07.19. Nemzeti Táncszínház
Psyché 2026.06.06. Nemzeti Táncszínház
Pulcinella 2026.05.22. Nemzeti Táncszínház
Szálkák 2026.05.16–2026.05.20. New York, USA
Töredékek 2026.05.16. Székesfehérvár (premier)
Cseresznyéskert 2026.05.13. Mosonmagyaróvár
Cseresznyéskert 2026.04.17. Nemzeti Táncszínház
Psyché (felújítás) 2026.04.01. Nemzeti Táncszínház
Cseresznyéskert 2026.03.26. Miskolc
A szerelem arcai 2026.03.12. Nemzeti Táncszínház
Cseresznyéskert 2026.02.12. Nemzeti Táncszínház
A szerelem arcai 2026.01.22. Nemzeti Táncszínház (premier)
Varázsvilág 2025.12.27. Nemzeti Táncszínház
Varázsvilág 2025.12.14. Győr
Liliom 2025.12.08. Nemzeti Táncszínház
Liliom 2025.11.22. Kaposvár
Szálkák 2025.11.14. Szigetbecse
Szálkák 2025.11.06. Szekszárd
Szálkák 2025.11.03. Nemzeti Táncszínház
Szálkák 2025.10.28. Felsőtárkány
Liliom 2025.10.27. Kecskemét
Cseresznyéskert 2025.10.21. Nemzeti Táncszínház (premier)
Menyegző 2025.10.15. Nemzeti Táncszínház
Pulcinella 2025.09.29. Balatonfüred
Menyegző 2025.09.28. Eger
Pulcinella 2025.09.26. Nemzeti Táncszínház
TestTérKép 2025.09.18. Tokió, Japán
Liliom 2025.09.08. Pécs
Menyegző 2025.08.31. Várkert Bazár
Varázsvilág 2025.08.11. Gyulai Várszínház
Szálkák 2025.07.25. Művészetek Völgye
Szálkák 2025.07.23. Kőszeg
Szálkák 2025.07.20. Szentendre
Liliom 2025.07.13. Nemzeti Táncszínház
Múzeumok éjszakája 2025.06.21.
Szálkák 2025.06.16. Szolnok, OSZT-Off
Varázsvilág 2025.05.24. Nemzeti Táncszínház
Menyegző 2025.05.23. Nemzeti Táncszínház
Esszencia 2025.05.16. Lázár Ervin Program / Onga, Alsózsolca, Miskolc
Liliom 2025.04.24. Miskolc, Horizont Fesztivál
Pulcinella 2025.04.15. Nemzeti Táncszínház
TestTérKép 2025.03.30. Nemzeti Táncszínház
Szálkák 2025.03.14. Stuttgart, Liszt Intézet
Liliom 2025.02.19. Nemzeti Táncszínház
Pulcinella (premier) 2025.02.06. Nemzeti Táncszínház
Szálkák 2025.01.22. Nemzeti Táncszínház
TestTérKép 2024.12.20. Nemzeti Táncszínház
Liliom 2024.11.22. Debrecen, Csokonai Nemzeti Színház
Szálkák 2024.11.20. Zágráb, Liszt Intézet
Szálkák 2024.11.15. Nemzeti Táncszínház
Szálkák 2024.10.26. Kecskemét, Hírös Agóra
Varázsvilág 2024.10.04. Nemzeti Táncszínház
Car(wo)men 2024.09.26. Eger, Gárdonyi Géza Színház
Liliom 2024.09.21. Nemzeti Táncszínház
Car(wo)men 2024.09.12. Pécs, Pécsi Nemzeti Színház, Tánctalálkozó
Liliom (részlet) 2024.09.07. Pozsonyi Piknik
Car(wo)men 2024.08.25. Várkert Bazár
Varázsvilág 2024.07.27. Művészetek Völgye
Menyegző 2024.07.23. Művészetek Völgye
Esszencia 2024.07.12. Gyulai Várszínház
Menyegző 2024.05.21. Nemzeti Táncszínház
Liliom 2024.05.19. Nemzeti Táncszínház
Missa Duodecima 2024.04.24–2024.04.25. Müpa
Tereemtett világ 2024.04.24–2024.04.25. Müpa
Kozmikus konfliktus 2024.04.24–2024.04.25. Müpa
Car(wo)men 2024.04.19. Nemzeti Táncszínház
Liliom 2024.04.05. Nemzeti Táncszínház (premier)
Varázsvilág 2024.03.05. Nemzeti Táncszínház
Varázsvilág 2024.03.03. Nemzeti Táncszínház
Missa Duodecima 2024.02.24–2024.02.25. Müpa
Teremtett világ 2024.02.24–2024.02.25. Müpa
Kozmikus konfliktus 2024.02.24–2024.02.25. Müpa
Missa Duodecima 2024.02.19. Cairó, Operaház
Teremtett világ 2024.02.19. Cairó, Operaház
Menyegző 2024.02.14. Budapest, Nemzeti Táncszínház
Essezncia 2024.01.31. Hőgyész, Művelődési Ház
Szálkák 2024.01.21. Székesfehérvár, Közösségi Ház
Esszencia 2023.12.13. Kaposvár, Szivárvány Kultúrpalota
Csehov:Sirály 2023.11.24. Budapest, Nemzeti Táncszínház
Varázsvilág 2023.11.23. Budapest, Nemzeti Táncszínház
Varázsvilág 2023.11.22. Budapest, Nemzeti Táncszínház
Szálkák 2023.11.13. Kaposvár, Szivárvány Kultúrpalota
Varázsvilág 2023.10.28. Budapest, Nemzeti Táncszínház
Missa Duodecima 2023.10.20. és 2023.10.22. Budapest, Müpa
Teremtett világ 2023.10.20. és 2023.10.22. Budapest, Müpa
Kozmikus konfliktus 2023.10.20. és 2023.10.22. Budapest, Müpa
Car(wo)men 2023.09.27. Budapest, Nemzeti Táncszínház
Szálkák 2023.08.17. Ózd, Művelődési Központ
Don Quijote 2023.08.13. Budapest, Várkert Bazár
Verdi:Attila 2023.08.12. Budapest, Margitszigeti Színház
Car(wo)men 2023.07.23. Vigántpetend, Művészetek Völgye
Csehov:Sirály 2023.07.15. Gyula, Várszínház
Múzeumok éjszakája 2023.06.24. Budapest
Esszencia 2023.06.22. VéNégy Fesztivál-Nagymaros
Car(wo)men 2023.05.05. Nemzeti Táncszínház-Budapest
Csehov:SIRÁLY 2023.04.27. Nemzeti Színház-Miskolc
Esszencia 2023.03.19. Nemzeti Táncszínház-Budapest
Varázsvilág 2023.03.18. Nemzeti Táncszínház-Budapest
Csehov:SIRÁLY 2023.03.16. Vigadó-Budapest
Szálkák 2023.02.15. Liszt Institut-Párizs
Szálkák 2023.02.14. Liszt Institut-Brüsszel
In memoriam 2023.02.09–2023.02.10. SoloDuo Dance Festival-New York
Varázsvilág 2023.01.14. Nemzeti Táncszínház-Budapest
Sztravinszkij:Pulcinella 2022.12.11. Müpa-Budapest
TestTérKép 2022.05.12. Operettszínház-Budapest
Varázsvilág 2022.11.12. Nemzeti Táncszínház-Budapest
Szálkák 2022.10.08. Bálna-Budapest
Don Quijote 2022.09.24. Gárdonyi Színház-Eger
TestTérKép 2022.09.15. Nemzeti Táncszínház-Budapest
TestTérKép 2022.08.15. Kolorfesztivál-Kazincbarcika
Verdi:Attila 2022.08.12–2022.08.14. Margitszigeti Színház-Budapest
Don Quijote 2022.07.23. Cirque de Tókert-Vigántpetend
Esszencia 2022.07.22. Nemzeti Táncszínház-Budapest
TáncFúzió 2022.06.30–2022.07.01. Nemzeti Táncszínház
Don Quijote 2022.06.15. Nemzeti Színház-Győr
Szálkák 2022.06.03. Vigadó-Kisújszállás
Csehov:SIRÁLY 2022.05.29. Nemzeti Táncszínház-Budapest
Szálkák 2022.05.20. Spanski Borci-Ljubljana
TestTérKép 2022.05.09. Nemzeti Táncszínház-Budapest
Szálkák 2022.04.21. Műv.Központ-Pécsvárad
Szálkák 2022.04.20. Gyulai Várszínház-Gyula
Szálkák 2022.04.04. Művészetek háza-Gödöllő
Szálkák 2022.03.28. Magyar Műv.Inno.Központ-Budapest
Csehov:SIRÁLY 2022.03.26. Nemzeti Táncszínház-Budapest
Szálkák 2022.03.17. Háromszék Táncegyüttes-Sepsiszentgyörgy
Don Quijote 2022.03.02. Nemzeti Táncszínház-Budapest
